Újabb üzemcsarnokot avattak Kecskeméten

Újabb üzemcsarnokot avattak Kecskeméten. Ezúttal a vasútlogisztika területén kiemelkedő Bátori Kft. bővítette raktárkapacitását egy új, 2000 négyzetméteres csarnokkal, mely közel fél milliárd forintból valósult meg.

A Bátori Kft. magyar tulajdonban lévő kecskeméti, családi vállalkozás, mely 23 éve működik a városban. A kft. most egy új csarnokkal bővítette tárolókapacitását, mintegy fél milliárd forintból. A csarnokavatón ma Bátori László, a kft. tulajdonosa elmondta: a csarnokban a Mercedes karosszériaüzeméhez érkező vaslemeztekercseket fogják tárolni, további céljuk, hogy erősítsék a vasúti logisztikát a térségben.

A mai eseményen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kiemelte, a vasúti logisztikában Kecskemétnek nagy jövője van. A V0-ás vonal kapcsán arról tájékoztatott, hogy szerint bekapcsolják a várost a teherforgalmi vasútvonalba, valamint a Budapest–Belgrád vonalrendszerbe is. Hozzátette: a vasút logisztikának fontos szerepe van a városban a közúti forgalom tehermentesítése és a szállítmányozás területén is. A Bátori Kft. fejlesztése ebben erősíti a város lehetőségeit.

– A megemelkedett közúti forgalomban, az állandó dugókban, kamionos szállítmányozási problémákban nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a vasúton minél több árut szállítsanak. Ez a vállalkozás hatalmas lépést tesz ezzel a fejlesztésével ezen a téren. Ezen túlmenően azért is kedves nekünk ez a cég,  mert itt születtek, kecskeméti családi vállalkozásról beszélünk

— emelte ki Szemereyné Pataki Klaudia.

Gaál József, alpolgármester azt mondta: Kecskeméten egymás után nyílnak az új gyárak, a meglévők pedig bővítenek, ami a város fejlődését szolgálja.

– Olyan szolgáltatást tud nyújtani ez az épület méretével, magasságával és darukapacitásával, ami egy speciális igényt szolgál ki. Fontos, hogy itt szélső értékek, nagy súlyok, nagy magasság dominálnak, ezt a logisztikai szegmenst bővítik a palettán, ami mindenképpen fontos – jelentette ki az alpolgármester.

Az elmúlt években Kecskeméten több százezer négyzetméternyi üzemcsarnokot, logisztikai épületet adtak át, minden ilyen beruházás Kecskemét ipari fejlődését szolgálja és azt mutatja, hogy a vállalkozások Kecskeméten megtalálják számításaikat.

Cikk forrása: https://hiros.hu/ujabb-uzemcsarnokot-avattak-kecskemeten/

Bejegyzés megosztása

Kapcsolódó bejegyzések

Bátori Kft.
Datenschutz-Übersicht

Diese Website verwendet Cookies, damit wir dir die bestmögliche Benutzererfahrung bieten können. Cookie-Informationen werden in deinem Browser gespeichert und führen Funktionen aus, wie das Wiedererkennen von dir, wenn du auf unsere Website zurückkehrst, und hilft unserem Team zu verstehen, welche Abschnitte der Website für dich am interessantesten und nützlichsten sind.